Eredetileg csak kisebb, "így járt" cikknek indult ez a poszt, de rákötvén a történetben szereplő UV szűrő életmentő funkciójára és egyik kollégám "mennyire ajánlom az UV szűrőt?" kérdésére kikerekedett kicsit.

Jómagam már bridge korszakban is erősen hittem a szűrő létjogosultságában. Nem kifejezetten a képminőség pozitív irányba terelése motivált, inkább a kényes frontlencse fizikai védelme. Persze ahogy a nagyok mondják - és ez a legjobb tanács - ne koszold össze és ne csapkodd semmihez. Aki próbálta már hibátlanra pucolni, az érti...

Maga szűrőkérdés eldönthetetlenül bipoláris, akárcsak a Canon-Nikon vita. Az ellenzők kardjára a képminőség vagyon felvésetve mélyen barázdálva, és lássuk be, igazuk is van. Bármilyen megtervezett optikai rendszert egy további "lencsével" bővíteni mindig ront a minőségen. Ezzel szemben aki mellette érvel, azt már bizonyosan érte kellemetlen élmény az obi szebbik vége felől. Koppanva vagy fröccsenve... És itt csatlakozik be az eszmei mondanivaló támogatására lelkes fotós barátom példája a somogybabodi Off-Road versenyről.

Kicsit olyan mint a neten fellelhető "utolsó mondatok" gyűjtemény fotós szentenciája: - Ezt a képet még megcsinálom... :-)

photo by DaJo

A fotót elnézve az ember óhatatlanul a szerencsére gondol, ami a megfelelő pillanatba vezette a fotós kezét, hogy exponálhasson ebben a tökéletesen elkapott századmásodpercben. A szakavatott szem második pislantásra azonban már elemzi a képet és rájön, hogy a perspektíva kizárja a teleobjektív használatát. Ebből következik, hogy a filmsík (és közvetlenül mögötte Hősünk), valamint a modell (esetünkben egy Merkádesz) közötti távolság a fotó kvintesszenciáját alkotó levitáló édes anyaföld darabok által lazán megtehető távolság. És hát az is menten eszünkbe ötlik, hogy ezek bizony nem lebegnek, csupán a záridő okozta, térben és időben fagyott állapotukat látjuk. Aztán a redőny visszafut, a CMOS kiolvasásra kerül, a tükör lassan visszatér a kiindulópontjára. Józsi mutatóujjának izmai kezdenek elernyedni az exponálógombon, miközben a memóriakártyán befejeződik a kép létrehozásának rövid folyamata. Kreatív agyán még éppen átsuhan a gondolat: "Most már mindegy..."

A következő pillanatban pedig megérkezik az átgondolatlan tervezés amorf démonja. Az elkapott pillanat áhítatát bűnhődéssé, az aranymetszést szutyoksikálásra váltja.

Az elkészült alkotás (szigorúan külső szemlélőként) azt mondatja, megérte a szenvedést a fotó. Az alkotás szemlélőjében és Józsi lelkében örökre benn marad az élmény, mint fókuszgyűrűben a korcogó homok halk surrogása...

A teljes történet itt olvasható: https://dajo.hu/blog/somogybabod-off-road-2015