Sajnos, vagy talán szerencsére nincs teljes rálátásom az országban uralkodó állapotokra, mégis azt gondolom, hogy ami szűkebb pátriárkánkban zajlik, az reprezentálja a fotós társadalmat.
Már ha persze lehet így hívni a fényképezőgéppel rendelkező tömeget. Mert ma már ugye mindenki tulajdonol ilyesmit. Vagy legalább egy mobiltelefont, aminek lyuk van a hátán, alatta egy kis fényérzékeny alkatrésszel.
Régen is sokaknak volt fényképezőgépük, mégis jól érzékelhető tagolódást lehetett megfigyelni fotósok és géptulajdonosok között. Nem arról van szó, hogy nem volt átjárás a "kasztok" között, de a média és a közösségi portálok nem mosták el a határokat. Egy friss Zenit tulajdonos nem lett automatikusan fotográfus, és ami a legfontosabb, ő maga sem gondolta vagy hirdette ezt. Tudás, szépérzék, művészi beállítottság, de legfőképpen az igényesség generálta az eredményt.
Korunk egyik vívmánya a média által generált szintcsökkenés, a helyes értelmezés teljes hiánya. És mindig vannak akik tudatlanságból, vagy saját malmukra hajtva a posványos vizet meglovagolják ezeket a divathullámokat. Ma már mindenki "Profi" meg "Fotográfus". Mindenki "Fotóművész" és természetesen a lájkok száma egyenes arányba áll a delikvens halhatatlanságával, véletlenül sem az ismik (sic!) számával.
Minden tiszteletem azoké az embereké, akik azért fotóznak, mert szeretik.
Így, ennyi. Semmi egyéb.
Ez a hobbijuk, imádják csinálni, örömüket lelik benne. Dokumentálnak, játszanak a fénnyel, számukra minden az, ami. Nem félnek szembemenni az áradattal, annak tartják magukat, amik: lelkes amatőrök, rajongók, kihalófélben lévő kisebbség.
És persze van a többség. Közülük is kiemelkedik pár tipikus fajta, alább ezekről lesz szó. Ha valaki valós személyeket vél felismerni e pár típusleírásban, az kizárólag a véletlen és a bizonyára irigyen romlott lelkületem műve.
Aki a végén azon kapja magát hogy bólogat, örüljön, mert nem menthetetlen, sőt!. De ha nem érti, netán felháborítja az iromány, őszintén sajnálom. Ez a cikk nem az Ön világa. Kérjük térjen vissza a kék alapon fehér " f " univerzumába, lájk Önnel.

Gregor, a Médiakedvenc
Átlagos polgári foglalkozás és értékrendje mellett értelemszerűen jelentkezik az igény a megfelelő kikapcsolódás megtalálására. A fotózásban hamar megtalálja kísérletező kedvének kiszolgálóját és jó ideig nem is látszanak a menthetetlenség tünetei. Gyorsan beilleszkedik a helyi fotóklubba, lelkesen részt vesz minden rendezvényen.
Az első kiütések a fotósopp telepítése után jelentkeznek, a produktumok szélsebes keletkeztetése tévútra vitt önértékeléssel párosulnak. Aztán a lappangás időszakának eseménytelen napjai után a (még) lelkes amatőr fotós külföldi útján készített családi képeit kedvenc fotóklubja elé tárja. A nívós vezetés hamar meglátja a lehetőséget a világjárt képekben. Divatos szóval hájpolható kiállítást lehet csinálni, hiszen a képek nem a városközpontban készültek. Ezek Európában készültek!
Szép új keretek vannak, a méretezés csak egy délutánt visz el, a minőségi szelekció meg sarlatánság. Még a végén nem lenne minden keretben kép, az meg cikin nézne ki. Hát fel kell hívni a rádiót és a tévét, írni az újságoknak, mindenhol van jóbarát.
És a szép emlékek, útinapló most már a szűkebb közérdeket támogatva kiállítási anyaggá válik, hogy a megfelelő emberek a megfelelő zsebekbe nyúlhassanak be. Fotósunk felé pedig áramlik a dicshimnusz, mekkora fotóművész is lett. Csiribá, csiribú....
Áldozat ő, nagyok játéka, de a rivaldafény perifériájában mártózva látása mint a szembe vakúzott házikedvencé. Sorra adott nyilatkozataiban a fotóművész megjelölést hamar hiszi és kijelenti. Ő Igazi Művész, a sok mikrofon és a jegyzeteken sebesen sercegő tollak empirikus bizonyítékát adják hitének.
Aztán mikor megteltek a megfelelő zsebek, elfogyott az ingyen pogácsa, mindenki nyugovóra tér. Másnap a munkahelyen még jut egy kézfogás, de kötény fel, indul a robot.
Áldozatunk soha többé nem készít fotót. Csak keserűséggel teli művészetének egy újabb alkotását, ami érthetetlen módon nem varázsolja el ismét a világot. A fotóklubba még jut egy mosoly, de az új Művész gördeszkázik, és ezzel ténnyel nem lehet felvenni a versenyt. Otthon keserédesen meséli, hogy az ő kiállításán bezzeg sokkal finomabb volt a pogácsa....

Erzsike, a Vérprofi
Erzsike a fotózással fordított vonzalom által került kapcsolatba. Nem a fotográfia csodái ihlették meg, inkább egyik fotográfiát művelő embertársunk csodái. És hát ki ne akarna imponálni kedvesének, akár az általa hőn szeretett hobbin keresztül. A minőségi és/vagy mennyiségi coitushoz pedig elengedhetetlen feature a dicsérő szavak aktív alkalmazása a fotográfiában jártasabb férj részéről, ami sajnos célterületként szintén a fotózást érintette. Dacára annak, hogy a férj időközben applikálta az "ex" minősítést, a fotózás iránti érdeklődés hősünknél megmaradt. A történet legnagyobb mélypontja, hogy ez az érdeklődés kizárólagosan a tevékenység művelésére korlátozódik, nélkülözvén bármilyen evolúciós mozzanatot. A tanulás és fejlődés masszív elutasítása azonban egyáltalán nem akadályozza meg Erzsikét abban, hogy elkövetett pixelhalmazait hatalmas citromsárga logóval fémjelezze.
Ebben persze két pozitívum is fellelhető. Az egyik, hogy a logó felhívó módon figyelmezteti a szemlélőt a vizuális támadásra, a másik pedig, hogy a kópérájt legalább eltakarja a kép minimum háromnegyedét.
Erzsikében egyszer fogalmazódott meg a tanulás iránti "vágy", amivel megkeresett néhány nevük elhallgatását kérő fotóst.
Az emberi jóhiszeműség számlájára írhatóan véres küzdelem vette kezdetét a sötétség ellen, hasztalan. Rendre elbuktak.
Olyan világot élünk, ahol a záridő ismerete legalább annyira nem jelent semmit, mint hogy hallottunk-e már valaha a mélységélesség szókapcsolatról. Így bármiféle tudás felvértezése nélkül, Erzsike úgy döntött, hogy vérprofiként most már konvertibilis magyar valutát is lehet kérni szolgáltatásaiért, és bátran elvállalt bármit ami az útjába került. Tehette, hiszen a fény-hasznosító-szerkezetét mérnökök százai tervezték, így az eszköz "zűdkocka" állásban a használóját messze meghaladó tudás birtokában, hozzá képest mesteri képek ezreit volt képes ontani, nem fárasztva a tulajdonos holmi haszontalan rekeszérték meg iszó (sic!) adatokkal... Ki nézi azt. S bár az aranymetszést azért a kéz arrébb rángatásával még egyik kompakt gép sem tudja, ezt laza eleganciával orvosolni lehet egy nagy sárga logóval.

Zúzz!, a Galaktikus
Eredeti nevét már senki nem ismeri, de egyesek felfedezni vélték az adatokat régebbi iratokban. Szilárd földi ételt nem fogyaszt, az univerzum energiája táplálja, bár az ellenzők szerint e viszony fordított. Egyesek szerint a spanyol viasz is a nevéhez fűződik, és a tyúk kontra tojás kérdésre is neve a válasz.
A fotográfiát nem tanulta, hisz az vérének alkotóeleme, mint Jediknek a midi-chlorianok.
Legjobb barátja a TV-nél dolgozik, a többi újságíró. Szerencsések, hiszen ismerhetik és hivatásuknak fogadhatják a Galaktikus tettek széles világgá kürtölését. Zúzz! pedig alázattal fogadja a rajongást, tisztelettel és szerényen megfogalmazva világmegváltását. Micsoda szerencsés kor a 21. század, hisz nekünk itt van Ő, míg kétezer évvel ezelőtt csak egy Jézus jutott a kor emberének.
Önzetlen lelke által vezetve a halandóknak szolgáltatás formájában is potom áron adakozik téridőn átívelő művészetéből. Hírneve magától működteti felépített vállalkozását. Ügyfelei egy életre elégedettek munkájának minőségével, szeretettel teli rajongásuktól sokszor csak külső retusőrök áldozatos munkája menti meg.
Fotós oldalakon a korunkat messze meghaladó vizuális elképzelései láttán értetlenkedőknek adott alapértelmezett válasza, hogy a kérdéses izé nem hiba, szándékosan így szerkesztette.
Esetében a non plus ultra a média figyelme által generált önismeret-sorvadás folyományaként a világba kiáltott következtetés: Ő mindenki szerint Európa legjobb fotósa.
Bennfentesek szerint az elégedett megrendelők már kezdeményezték a tény szakhatósági megerősítését.

Komplikátor M. - a Polihisztor
A sanyarú gyermekévek után komplexusokkal teli érett kor csodákkal vetekedő energiahalmazát ismerhetjük meg. E cikk keretein belül nincs mód felsorolni az összes tényt, amit ő sokkal finomabban főz, sokkal többször látta, vagy sokkal jobban végzett el. Nemes egyszerűséggel csak fogadjuk el, hogy szebb, okosabb, gyorsabb, jobb. És persze sokkal.
A fotográfiával későn ismerkedett meg, bár itt a kifejezés határozottan a technika tulajdonlását jelenti. Nyugdíjasként rászakadt rengeteg szabadidő aktív eltöltésének ürügyén akciós bridge gépével szabadul ki a természetbe és/vagy riogatja embertársait. Légzése a mai napig rejtély a tudósok számára, hiszen légcsövéből hangszálain keresztül kizárólag kifele áramlást lehet tapasztalni, ami csoportos kirándulás, természetjárás esetén megerőltető minden földi életforma számára.
A Komplikátor fejlett hatodik érzékével megtalálja és bekebelezi a vizuálisan és szociálisan fejletlen egyedeket, habitusából adódóan Palpatine kancellárként irányítva a szálakat. Ismihordája a fészbúk komoly hányadát képezi, Zuckerberg és csapata külön adatközpontot üzemeltet a napi 1500 feltöltött képének. Netes adatforgalmuk közel 40%-át a céges infografikán csak egy felkiáltójeles M-mel prezentálják.
M. álszerényen fogadja hordája istenítését, feltöltéseire jellemzően a "Pályázatra vele!" hozzászólás a sztenderd és elvárt. Remek érzékkel vadássza a közönségszavazásos fotópályázatokat, ahol egy afrikai ország lakosságával vetekedő mennyiségű szavazattal nyer, és persze letérdelteti a szervereket is.
Apró betűs részt még soha el nem olvasott, így nem tudja, hogy a cégek marketinges anyaggyűjtésének leglelkesebb kiszolgálója. Ezzel persze nincs semmi probléma, hiszen DSCF5000-től DSCF6000-ig egyetlen beállítás szerepel, így adott kép tulajdonjogának elvesztése mellett is ezer pályázatra nevezhető ugyanaz a kép.
A mozgósított tömeg által letarolt közönségszavazások eredményét az istenadta nép akaratának érvényesüléseként aposztrofálja. Alázattal percenként hangsúlyozva saját szerepét, mely szerint csak egyszerű halandó kiszolgálója az emberiség szépérzékének. Ő nem művész, őt csak a tömeg emeli a magasba.
Jelen van minden rendezvény első sorában, minden négyzetméteren az országban. Az illetékesek abbéli félelmükben, hogy verbálisan elszívja életenergiájukat egy pályázat kiírásakor eleve tényként kezelik a majdani fészbúkos szavazások kimenetelét.
A komplikátor nélkülöz mindenféle technikai és fotográfiai ismeretet, kizárólag automata sorozat állásban működteti gépét. Művészetében csak az akkumulátor merülése vagy a memóriakártya túlcsordulása okoz pillanatnyi fennakadást. Bár az általa képviselt művészethez kevesen értenek (a több jobb, a k@@sok meg még jobb), de egyszer majd felmerül ötletként a gépet videomódba kapcsolni. Másodpercenként 60 kép maga a vizuális orgazmus, kiegészítve egy olyan szoftverrel, ami képkockákra bontva tolja fel a facséra. Realtime.
Az ismertetett típusok közül a legsikeresebb organizmus. Jelenléte kitörölhetetlen nyomokat hagy a digitális világban. Semlegesítésére még évtizedekig nem megvalósítható a technológia. Ismijeinek burjánzó hadáról egy régi örök igazság jut eszembe: Egyél tehénszart. Tíz milliárd légy nem tévedhet!

UPDATE!

A legújabb fotópályázat közönségszavazásán behozhatatlanul, sugárút-hosszal vezetett a fotózás ősanyja, de az "aki nem velünk az ellenünk" elv alapján azért pusztuljon a férgese.
Sajnos a történelem hallgat azon ezrekről akik csendben hátat fordítva adták ki az aznapi uzsonnát gyomruk rejtekéből, és ezúttal a renitens magányos hős neve sem ismert, aki végre levette a hegesztőmaszkot orcája elől. Bár a Polihisztor lehetőségeinek csekély korlátozása miatt nem irtotta még ki felmenőivel együtt, de abban biztos lehet, hogy öregkori lumbágója is a most legyártott viaszbábúnak lesz majd köszönhető.
A cikk zárásaként saját kezdeményezésre és a digitális arctalanság mögé bújva, (szintén fájó lumbágóval) azért mindenképpen egy köztársasági érdemrendet, esetleg egy raktáron maradt béke Nobel-díjat megszavaznék az illetőnek, az elnyomás elleni hősies küzdelem okán.