Fel! Támadunk!

Részletek

Készült: 2010. április 17. szombat, 19:38

Kedves hűséges rajongótábor!

Mint az egy ideig olvasható is volt: szolgáltatóváltás miatt költöztünk szerverről szerverre, plédbe csomagolva és a hátunkra dobva az adatbázist. Könnyű lenne persze erre fognom mindent, de igazság szerint sok dolog összetorlódott az elmúlt időszakban. (ez az empátiára késztető hatásos magyarázata a lustaságnak)
A sok kihagyásért kárpótlásul most egy halom adattal szolgálhatok, másrészt megígérem (tudom, kenjem a hajamra), hogy pár naponta múltidéző fotóválogatást fogok felrakni egészen a mai napokig. Szépen lassan csak utolérem magam. Kábé a 18. szülinapjára... 
A héten elég sok minden történt. Erősen közelítünk a fél éves határhoz, így szerdán doktornéni azt mondta, hogy el lehet kezdeni az anyatejen kívül mással is megismertetni a porontyot. Kezdetnek javasolta az almalét. Mondtam is neki, hogy innentől már csak egy lépés a szilvapálesz... 

Egyébként nettó 6720 grammot mértünk (ruha és cumi nélkül). Jajj hogy ki ne hagyjam, csöppségünk nem hogy elfogadta a korábban soha meg nem tűrt cumit, lassan napi másfél dobozzal szív belőle. 

De a legnagyobb hír akkor is a mai nap eseménye: Pockunk hősként viselte fülbevalózását, csupán 3-4 könnycseppel adózva a kozmetikának. Bízom benne, hogy legközelebb már egyedül is odatalál, mert anyuci túlérzékenysége miatt megint apucinak kellett lefogni Maszatkát. Most már ezt a fájdalmat is hozzám társítja, mint ahogy az eddigi összes szuriját.  Nem csoda, ha az első fogait majd az én rongálásomra fogja felhasználni, mint ahogy a körmeit is apa arcbőrén teszteli. Kész szerencse, hogy a kereskedelmi hátterem miatt megfelelő vastagságú védelmet szereztem. 

Most mutizok egy telós képet lánykánkról, aki annyira bealudt az első ülésen az aznapi urbanizációs transzferen, hogy még a cumi is kiesett a szájából. 

(2010.04.14.)

Hadd kössem ki, hogy továbbra sem tartom fotónak a telekommunikációs eszközök képérzékelői által generált pixelhalmot, de szülőként már értem a késztetést, hogy az aranyos és megörökítésért kiabáló pillanatoknál az otthon hagyott fényképező miatt érzett elkeseredésünkben miért húzzuk elő fintorogva mégis a mobiltelefont és irányítjuk témánkra a bolhaszarnyi lencsét.... (egy mondatba surmózva )

• < Előző
• Következő >